ro RO

Aszimmetrikus termeléssel kapcsolatos kérdések

A Fronius legutóbbi videójában az aszimmetrikus termelésről tudhatunk meg fontos információkat.

„Az utóbbi időben megszaporodó aszimmetrikus termeléssel kapcsolatos kérdések, és téves kijelentések kapcsán szeretnénk röviden összefoglalni a tényeket, és reális képet adni a helyzetről, illetve a valós piaci igényekről.

Az utóbbi évek tapasztalatai szerint fázisok szerint kezdtek el mérni a áramszolgáltatók az energiamérleg szerinti mérés helyett. Ez azt jelenti, hogy minden egyes megtermelt kWh-t, és minden egyes a hálózatról elfogyasztott kWh-t külön mértek. Mivel a bruttó elszámolási rendszerben ez hátrányt jelentett volna a felhasználók számára, ezért egyeztetés indult el ennek a mérési módnak a megváltoztatásával kapcsolatban az áramszolgáltatókkal, illetve az iparági szövetségekkel közösen. Az áramszolgáltatókkal december 13-án tartott egyeztetés végén az iparág energiamérleg szerinti elszámolásnak nevezett eljárást az áramszolgáltatók is elfogadható módszernek találták.

A további lépések és a pontos részletek kidolgozása folyamatban vannak.

Ez azt jelenti, hogy adott időközönként megvizsgálják a hálózatba táplált, illetve onnan vételezett energia mennyiségét, majd pedig a két mennyiséget előjelhelyesen összeadják, és a különbséget fogják fogyasztásnak, vagy termelésnek könyvelni. Az elszámolás alkalmazása nyomán nem lesz különbség szimmetrikus és aszimmetrikus működés között!

A mostani megállapodás ellenére, hogy biztosítsuk azt, hogy a GEN24-es jövő biztos inverter minden felmerülő igényt ki tudjon szolgálni, várhatóan 2024 Q1-ben egy szoftverfrissítéssel elérhetővé válik az aszimmetrikus termelés is a GEN24-es inverterek esetében. Erről hivatalos nyilatkozatot is találhat lentebb, amelyet a Fronius International állított ki angol nyelven. Fordítás magyarul a webinárium hirdetmény után.

Egyúttal szeretnénk a szimmetrikusan termelő inverterek működését is egyértelműsíteni, mivel ezzel kapcsolatban is számtalan téves információ kering. A szimmetrikus inverter működését egy példán keresztül tudjuk a legegyszerűbben bemutatni. Tegyük fel, hogy a három fázison a következő fogyasztások jelennek meg:
L1: 1 kW
L2: 0 kW
L3: 0 kW
Ebben az esetben az összfogyasztás az egyes fázison történt fogyasztások összege 1 kW. Az inverter, ha energiamérleg szerinti (szimmetrikus) üzemben működik, ekkor szintén összesen 1 kW teljesítményt fog leadni, ami fázisonként következőképpen fog alakulni:
L1: 333 W
L2: 333 W
L3: 333 W
Téves az információ, miszerint 3×1 kW-ot fog termelni az inverter és ezzel „túlhasználja” az akkumulátort, szimmetrikus üzem esetén.”