Napelem modulok, avagy milyen napelem modul lehetőségek vannak.

Az elektromos áram, pontosabban a számlák fizetése kikerülhető nagyobb vagy akár teljes mértékben is a napenergiának köszönhetően. Állandóan rendelkezésre áll, hiszen megújuló energiaforrás. A rendszert kell kiépíteni, majd azt követően korlátlanul hozzáférhetünk.

A napelem modul árak esetében meghatározó az eljárás, amellyel készülnek. A napelemes rendszer termékek, közülük az inverterek, valamint a szerelvények kevésbé drágák, még ha együttesen is vesszük őket, mint maga a napelem, vagyis a modul. Az is meghatározó az árak között, hogy ki a gyártó és milyen típus kerül kiválasztásra. Ez utóbbi függ attól is, hogy milyen anyagi keret áll rendelkezésre és hová szeretnénk elhelyezni, illetve mekkora háztartásról van szó. Persze ipari méretekig elmehetünk, akkor is elérhető a napenergia.

Melyik napelem modul a legjobb, pontosabban milyen napelem modulok közül választhatunk?

Polykristályos napelem modul:

Színe kékes-lila és több kristály alkotja, emiatt több cellából épül fel. Ez esetben kevésbé olyan költséges az előállítás, mint a másik változatoknál, hiszen gyorsabban előállítható, kevesebb energia kell hozzá. Érdekesség, hogy a kristályokat tömbben növesztik, ezután vágják fel vékony szeletekre, így lesznek belőlük cellák. Elhelyezik egy többrétegű védőburokba, miután ónszalaggal összeforrasztották. Ez a technológia olcsóbb, ami nagy előny, hiszen így nem csak az előállítási ár, hanem a beszerzési árak is kedvezőbbek. 14-16%- os hatásfokkal dolgoznak, viszont kevésbé bírják a hőterhelést. Ettől függetlenül mellettük szól, hogy a dőlésszöget és a tájolást nem kell olyan szigorúan venni, mint a monokristályos napelem moduloknál, melyeket a további jellemzésben mutatunk be.

Monokristályos napelem modul (Jelenleg ezt a típust használjuk):
Színe fekete, szilícium rétegekből áll, amelyek egymáshoz vannak hegesztve. Ezek cellákból álló, jól elkülönülő kristályszerkezetet képeznek. Többszöri felületkezelést kap a szeletelt kristálytömb és ahhoz, hogy jól el lehessen helyezni őket a napelem modulján, henger alakú tömbből vágják le a cellákat. Kb. 15-17%-os hatásfokkal működik az ebben a kategóriában jelenleg legjobb, nyolcszög formára szeletelt, leginkább gazdaságosnak számító megoldás. A direkt, közvetlen napfényt hatékonyan hasznosítja, viszont a szórt fényt már kevésbé.
Pontosan emiatt kell ügyelni az elhelyezésére, a tájolására. Ha az egység teljesítmény szempontjából nézzük, akkor ez a leghatékonyabb, viszont drágább is. Miért van ez? A gyártási folyamat miatt.

Vékonyfilm rétegű napelem:
A fent említett két változat mellett létezik még vékonyfilm rétegű napelem. Építészeti szempontból előnyös választást jelenthet, hiszen egy átlagos modult általában 30-60 fok közti dőlésszöggel szokás telepíteni, azonban ennél a típusnál ez eltérhet akár 15%-kal is. A kínálat vonatkozásában a kiszabott árak alatt juthatunk hozzá, hiszen előállítási költségei alacsonyabban, valamint gyorsabban elkészülnek, viszont azt itt fontos kiemelni, hogy előnyös tulajdonságai mellett, kisebb hatásfokkal bír: 6-8%.

A napelem modulok összekötése bizonyos esetekben akkor is lehetséges, ha eltérő márkával szeretné bővíteni rendszerét. Érdemes alaposan utánajárni ennek az információnak, hiszen sok lehetőség van. Amennyiben a későbbiekben bővítené már meglévő rendszerét, mi segíteni tudunk!

1–16 termék, összesen 23 db

Select your currency
EUR euró
HUF Magyar forint